| |
Kedves Tanulónk,
Elnézést kérünk, ha tegnap (2009. 07. 21., kedd) délelőtt próbáltál belépni az Eduverzumba, és nem sikerült elérni a portált. Egy apró hiba okozta a leállást. Ne aggódj, semmi komoly probléma nem volt, csupán a nyári szünidő miatt tudtunk kicsit lassan reagálni, és ez okozta, hogy csak délutánra állt helyre a működés. (Például én is éppen nyári szünidőmet töltöm, de azért rajta tartom a szemem az otthoni eseményeken, amennyire távolról, két merülés között lehetséges.) 
Most már zavartalanul tudod folytatni a megkezdett tanulást, ha pedig bármilyen kérdésed van, Réka szokás szerint egész nap elérhető. Rita - a némettanárunk - is épp szabin van. Tünde, az új angoltanárunk pedig majd augusztusban fog kezdeni, épp most ismerkedik az Eduverzummal, hogy felkészült legyen a kezdésre, ezért nyelvi kérdésekre is kicsit lassabban reagálunk a szokásosnál, de ez már csak néhány napig tart. Tapasztalataink szerint nyáron csökken a tanulási kedv is - tisztelet a kivételnek -, ezért igyekszünk a tanulástámogatást is lehetőség szerint ilyenkor szüneteltetni.
Ó, erről jut eszembe, az angolosok is örülhetnek hamarosan, ugyanis Tünde személyében egy nagyon tapasztalt angoltanárral gyarapodik csapatunk augusztustól. Az ő elérhetőségére vonatkozó igényfelmérés hamarosan megkezdődik, mert szeretnénk a Te igényeidhez - is - igazítani a konzultációs időpontokat (mint annak idején Rita és a német esetében.
További jó tanulást kívánunk!
az Educomm csapata
|